Crossfit Studio

Tudatos táplálkozás I.: Krumpli vagy édeskrumpli?!


Világjárvány ide vagy oda, a rendelkezésünkre álló időt akkor is hasznosan kell eltöltenünk, ha huzamosabb időre be kell zárkózunk, ezért elindítok egy bejegyzéssorozatot, ami tudatos táplálkozás témában, heti legalább egy alkalommal bővül majd. Lesz hasonló majd edzés témában is, de most első körben a közönséges- és édeskrumpli közötti különbségről lesz szó! Mindenki ismeri a típust, aki a moziban 2 liter popcorn és némi extra nachos mellé berendeli a light colát vagy egy fullos Tuning burger mellé sima helyett édeskrumpli hasábot kér, mindezt egészségügyi megfontolásból. Mondjuk ez mindkettő pont én voltam, de jó pap holtig tanul ugye. Igen, adott esetben ezekkel az apróságokkal néhány kalóriát megspórolhatsz és jogosan merül fel a kérdés, hogy miért is vinnél be felesleges kalóriákat pl. cukros üdítőkkel, de a lényeg az hogy ne érezzük magunkat faszagyereknek, mert 1700 helyett, csak 1620 hulladék kalóriát vittünk be “csalóétkezékor”. Ha foglalkozol az étrendeddel, de időnként elmész burgerezni, pizzázni, sörözni fontos, hogy ne váljál neurotikussá, ne a bűntudat föléd magasodó árnyékában szorongva edd meg amit megkívántál. Figyelj oda az étkezéseidre, mellőzd a sok szart, a cukrot, a feldolgozott élelmiszert, az olajban sült dolgokat, aztán menj el szombat este és lelkifurka nélkül nyomd fullba a kretént, élvezettel fogyaszd el a csalókajád!


Visszatérve az édeskrumplihoz, a köztudatban széles körben elterjedt a gondolat, hogy a krumpli diétában nem oké, az édeskrumpliból viszont annyit ehetsz, amennyit nem szégyellsz, mert az meg egészséges! De mit egészséges, hát gyógyír a depresszióra, a csontritkulásra, gyorsabban nő tőle a gyerek is, megelőzi a szívrohamot, a rákot, és ha jól bánsz vele még a lakáshitelt is befizeti helyetted...bezzeg a sima krumpli, az csak az igénytelen plebejusoknak való!

Az igazság az, hogy a kettő közti legnagyobb különbség - az egészséged szempontjából is - a két növény árában figyelhető meg. Egy bizonyos életszínvonal felett az ember hajlamos megmagyarázni magának, hogy ami drágább, az biztos sokkal jobb is, ebben az esetben viszont csak és kizárólag arról van szó, hogy az édeskrumpli egységnyi területen jóval kevesebbet terem, ezért kerül a normál krumpli négyszeresébe, egyébként meg semmivel sem igényesebb vagy értékesebb, mint bármelyik másik basic magyar zöcsi. A nyers adatokat összehasonlítva viszont azt lehet elmondani, hogy sem kalóriatartalomban sem szénhidráttartalomban nincsen jelentős eltérés a kettő között. Az krumpliban kicsit több a fehérje és kevesebb a szénhidrát, viszont az édeskrumpliban több a rost meg az A-vitamin, ami jó emésztés mellett előnyös, ugyanakkor több benne a cukor is, ezek az értékek viszont nem jelentősek. A glikémiás terhelés (nem a glikémiás index!) tekintetében szintén nincs jelentős eltérés a kettő között (8 vs. 9, ami mindkettő alacsonynak számít a 100-as skálán). A glikémiás terhelés nem csak egy adott ételben található szénhidrát típusát és vércukorszintre gyakorolt hatását veszi figyelembe, hanem azt a mennyiséget is amennyit egységnyi adaggal elfogyasztunk, így sokkal életszerűbb összehasonlítási alapot képez. A normál krumpli keményítőtartalma magas, mint a vérnyomásom, amikor látom, hogy a nyugdíjasok basznak a vírusra és fürtökben lógnak a konzerves polcon bármelyik szupermarketben. A magas keményítőtartalom nem előnyös, viszont a hőkezelés befolyásolja az ételek szerkezetét, ezért pl. a krumpli esetében, visszahűtve fogyasztva (pl. krumplisaláta) a benne levő keményítő tartalom egy része rezisztens keményítővé alakul és a glikémiás terhelés ugyanolyan lesz mint az édeskrumplié. A rezisztens keményítőről majd a későbbiekben írok, egyelőre legyen elég annyi, hogy a rezisztens keményítő formájában bevitt szénhidrát nem kerül be a véráramba, így nem buzerálja a vércukorszintet, így nincs inzulinreakció se, és ez mint tudjuk örvendetes. Rossz emésztés mellett az édeskrumplival csínján kell bánni, mert simán produkálhat olyan tüneteket, mintha a lencseleves után a babgulyásra még rádobnál egy székelykáposztát, mielőtt lefolytanád mind némi sütőtökkel. Ha tehát nem akarsz egy fingfelhőben végiglibbenni a napodon, akkor érdemes módjával fogyasztani. Emésztési rendellenességek és egyéb betegségek esetében a sima krumpliból többet lehet fogyasztani, mindannyian ismerjük az ágyban fekvés, házi keksz, főtt krumpli kombót. A krumpli kerülését bizonyos krónikus ízületi gyulladásokra való hajlam és különböző autoimmun betegségek esetében szokták javasolni, de hiába vagyunk a 10 millió //fociedző// krónikus beteg országa, ez szerencsére a társadalom nagyobb részét nem érinti. Bár a héjában sült krumplit én is csipázom, egészségügyi szempontból érdemesebb meghámozni, hiszen az édeskrumplival szemben ez nem gyökérzöldség, ami miatt a héja tartalmaz különböző antitápanyagokat (pl lektin), ami különböző gyulladásos megbetegedéseket segíthetnek elő, főleg az eleve valamilyen érzékenységgel, rendellenességgel rendelkezőknél. Az édeskrumpli hajlamos a penészedésre is, ami meg toxinokat jelent, ami meg annyira előnyös, mint rendezvényszervező céget alapítani a koronajárvány alatt. A sima krumpli esetében meg az a szopóroller, hogy a burgonyaféléket előszeretettel módosítgatják genetikailag, ezért a termesztési körülmények nagyban befolyásolják mit érdemes, meg mit nem érdemes megenni. A házilag termesztett bármelyikből tutibb megoldás, ha viszont boltban veszed, akkor fogyaszd azt, amelyik a te emésztésednek megfelelőbb. A nyers vagy önmagában párolt, sült, főtt zöldség viszont mindig egészségesebb, mint a túlzottan feldolgozott formája pl. a krumplipüré és a liter olajban kisütött hasábról már nem is beszélek, mert úgy mindkettő pontosan ugyanolyan hitvánnyá válik az elkészítés során. A hasáb kb. olyan mintha étolajat innál magában, a zöldség hasznos tápanyagtartalma a bevitt kalóriák arányában szinte teljesen elvész. Normálisan elkészítve viszont mindkettő belefér szigorú diéta alatt is. Én is eszem krumplit, mégis ebben a formában futok neki a koronavírus miatt magunkra vállalt háziőrizetnek: (múlt heti kép, nem kell jönni reklamálni, nincs lakásból kijárkálás)