Crossfit Studio

Mentális állóképesség

Vannak mondatok, amelyeket bizonyos élethelyzetekben egyszerűen nem mondhatsz ki. Ha vendégségben megkérdik, hogy ízlett a saját kezűleg főzött pálinka, nem mondod, hogy "még egy párlást azért megért volna Józsibá'" vagy az egyházi jegyesoktatás intézményét sem illik megkérdőjelezni ott helyben, pedig mondja azt valaki, hogy nem vet fel kérdéseket. Ugyanez a helyzet akkor is, ha valakitől tanácsokat kérsz edzés témában, bombázod kérdésekkel, elmondod, hogy hogyan akarsz kinézni, jönnek a gyakorlatok, sorozatok, szettek, intervallumok, pihenőidők, az étrend, hogy milyen fehérjét kell venni stb. Ezután nem dobod be hanyagul, hogy:

Amúgy én csak addig szeretek edzeni, amíg jól esik, annyira nem szeretek elfáradni azért.

Ez most már nem egyszer történt meg velem az elmúlt időszakban, úgyhogy innen kérnék minden kedves ismerőst, aki tanácsokért fordul hozzám, hogy ha tudja hogy lusta és rohadtul nem fog semmit betartani abból, amit mondok neki, akkor ne kerülgessük egymást másfél órán keresztül.  Ezt azért írtam le, mert a csütörtök esti edzésen kb. egy óra után láttam Verán, hogy teljesen kivan. De nem úgy, hogy jajj de elfáradtam, hanem a hanghordozásából és a testtartásából is a teljes kétségbeesés sugárzott, és elkezdődött a mantra, a "nem bírom, fáj itt, fáj ott". Hozzáteszem, hogy ez az aznapi edzés kétharmadánál történt, tehát még korainak éreztem a dolgot, ezért természetesen hajtottam tovább őt is meg Benit is, hogy márpedig végig kell csinálni az edzést, nincs választási lehetőség, és becsülettel végig is nyomták. Könnyű ezeket a pillanatokat egy legyintéssel elintézni és szimpla nyafogásnak nevezni, de edzés után elgondolkodtam, hogy mi váltja ki valakiből ezt a reakciót. A két helyzet ugyanannak a jelenségnek a megnyilvánulása.

Edzésintenzitás és stressztűrés Itt nem a lustaságról meg a tohonyaságról van szó, hiszen itt olyan emberekről is beszélünk, akik nem csak pinpongoznak a gondolattal, hogy le kéne menni edzeni, hanem le is járnak, és adott esetben az étkezésükre is próbálnak odafigyelni. Itt arról van szó, hogy vannak emberek, akik elmennek sportolni, de amint nehézzé válik és, amikor nehézségről beszélünk nem arról van szó, hogy 'jajj de elfáradtam', hanem arról, hogy olyan energiákat és tartalékokat kell mozgósítani, amihez nagyon régen vagy még soha a büdös életben nem nyúlt az ember. Arról a megpróbáltatásról van szó, amikor komfortzóna határát már a túloldalról sem látod. Ez elképesztően megterhelő tud lenni, mert az edzés nem más, mint stressz. Komoly stressz. Amikor valaki elfárad az nem azt jelenti, hogy elérte a saját határait, csak azt, hogy a komfortzónájának a határait piszkálta meg. Tudatosítani kell magadban, hogy a teljesítőképességed határa az nem ott van, ahol te azt gondolod, hanem ahol te gondolod szorozva kettővel. A baj az, hogy sokan elérik a komfortzóna mezsgyéjét és köszönik szépen, mennek is a Burger Kingbe, mert most már megérdemlik ugye. Az edzésed intenzitása egyrészt attól függ, hogy milyen arányban vagy képes abban a zónában lenni, ahol már túl vagy ezen a vonalon, másrészt attól, hogy milyen messze jutsz, amikor egyszer már átlépted a határt. Onnantól a mentális állóképesség, a stressztűrő képesség az, ami meghatározza, hogy képes vagy-e koncentrálni a maradék energiáidat és tovább futni, nekimenni a következő sorozatnak, bemenni a ringbe az utolsó két menetre vagy a tatamira az utolsó öt percre vagy esetleg inkább elmész öltözni, mert végül is 'megvolt a mai edzés'. Számszerűen legalábbis. Az edzés és a fejlődés az tulajdonképpen a stresszhez történő adaptáció. Ha nem tudod feljebb és feljebb tekerni a fordulatot, nem tudod progresszíven emelni a terhelést, akkor nem fogsz semmit fejlődni. Ha le akarsz futni egy maratont hiába futsz te hetente három alkalommal 1-1 kilométert, soha az életben nem futsz le nemhogy 42 km-t, de 10-et sem. A terhelést fokozatosan emelned kell, folyamatosan ki kell lépned az komfortzónádból, az ismert területről és hétről hétre erődön felül kell teljesíteni, hogy legyen mihez hozzászoknia a testednek. A trükk az, hogy mindig egy picivel kell emelni a terhelésen, mert ha szó szerint hányásig edzel, azzal csak azt éred el, hogy elmenjen a kedved az egésztől. Mindenkinek van egy potenciálja, akár a teljesítményt, akár a fizikumot, izomtömeget tekintve. Az évek alatt, a kemény edzésekkel és táplálkozással egyre közelebb kerülsz ehhez a potenciálhoz, és egyre nehezebben, egyre több munka árán érsz el egységnyi fejlődést, egyre kevesebb hibát véthetsz a táplálkozásoddal és az edzéseiddel kapcsolatban, egyre több dolgot kell kiigazítanod a következő 1% fejlődésért, tehát az idő előrehaladtával egyre többször kell megpróbálnod mélyebbre és mélyebbre ásni.

Fejlődés: edzés (stressz) --> fáradtság --> regeneráció --> adaptáció 

Az edzés csak a fejlődési potenciált teremti meg, ez valójában csak a kemény terhelést követő pihenőidőben realizálódik ugye. Ha nem pihensz, nincs regeneráció, nem realizálódik semmi. A regeneráció alatt a szervezet 'felépül', az edzés során a sejtek ellen elkövetett merényleted próbálja meg helyrehozni. Ezért fontos az alvás...legalábbis lenne az, mert bár nagyon rossz ötlet én is képes vagyok az alváson spórolni, pedig nagyon nem kéne. 

Ahhoz, tehát hogy fejlődj, akár a teljesítményedről van szó, akár fogyni vagy épp izmot felpakolni szeretnél, ahhoz fel kell pörgetni az edzéseid. Minden edzést le lehet durrantani megúszósan is, meg úgy is, hogy a végén olyan érzésed van, mintha a koronavírus három különböző mutációjád hordtad volna ki lábon nem egészen másfél óra alatt. Ha te addig szeretsz edzeni, amíg elfáradsz az sem nagy baj, de jó ha tudod, hogy maximum szinten tartani tudsz majd a dologgal. Ahhoz, hogy változás történjen, ahhoz bika edzéseket kell lehozni, merni kell elfáradni és összeszorított seggel, fogakkal tovább nyomni. Van egy youtube-os testépítő vlogger, aki a tesztoszterontól valszeg kicsit ingerlékenyebb a szükségesnél, ettől eltekintve viszont komoly szaktekintély a csóka, na ő szokta azt mondani, hogy megkérdi a klienseitől a sorozatok után, hogy hány ismétlést tudtak volna még nyomni, ha ismétlésenként kaptak volna ezer dollárt. Egy, kettő, három, négy talán hat is ment volna még......de hát basszameg, ennek NULLÁNAK kéne lennie! Nem kell minden edzés, minden sorozatát bukásik csinálni, főleg kezdőknek, de sajátítsd el a mentalitást, és igen, minden edzésen legyen legalább 1-2 sorozat, amit úgy kimaxolsz, hogy azt érzed, hogy ennyit bírtál, kész, vége, finito-fakereszt.

Ahogy az edzésben úgy az élet minden területére is igaz: ha folyton ismert területen jársz, soha nem látsz és tanulsz semmi újat. Ha nem mersz kimerészkedni ismeretlen helyekre, ha nem hallasz ellentétes véleményeket, ha nem próbálsz ki új dolgokat nem fejlődsz semerre, ugyanazokat a köröket futod újra és újra. Ez nem könnyű, hiszen szembenézni az ismeretlennel mindig idegesítő, veszélyes, kényelmetlen. Az ellentétes véleményt meghallgatni veszélyes, hiszen ha az igaz, akár csak részlegesen is, akkor én látok valamit rosszul, ha új dolgot próbálsz ki, új sportot, hobbit, bármit, abban nulláról indulsz, kezdő leszel, sebezhető, béna, feltárod a gyengeségeid, ami szintén nagyon kényelmetlen, nem beszélve arról a kellemetlenségről, amit a fizikai határaid átlépése jelent. Ha soha senki nem merte volna átlépni ezeket a határokat, nem fejlődött volna az emberiség sehova. Nem lenne űrutazás, nem lenne iphone, tesla, nem lenne olimpia, nem lenne maratonfutás, nem kéne megnézni a Super Bowl-t vagy az Australian Open döntőjét, de igazából semmilyen sportot. Az ember küzdő lény, vadász, céloznia kell valamire, mert a stagnálástól csak maximum elsorvad. A sport annak az ősi küzdelemnek a metaforája, ami egykor a túléléshez szükségeltetett, ma viszont mi már abban a luxusban élhetünk, hogy szimplán kedvtelésből csinálhatjuk. Az is biztos, hogy rohadtul nem arra lettünk teremtve, hogy napi 10-12-14 órákat töltsünk ülve egy képernyő előtt, a saját agysejtjeink halálos ítéletét írva alá napról napra. Hajrá, menjetek futni, edzeni, túrázni, ki a természetbe, síelni, tanuljatok, olvassatok, legyen valami hobbitok, csak ne tespedjetek, mert fizikálisan és mentálisan is napról napra jobban fogtok hasonlítani egy zsák krumplira, és a nehéz időszakokban szükség lesz majd a mentális és fizikális állóképességed utolsó morzsáira is a túléléshez! 

És egy félmeztelen kép rólam: