Crossfit Studio

Johanna kezdetek


Minden kezdet nehéz. Minden újrakezdet pedig legalább kétszer olyan szopó, különösen igaz ez a diétára. Johannának sem ez az első alkalom, hogy nagyot akar gurítani és élete formájába kerülni, viszont remélhetőleg ez lesz az utolsó, ugyanis a program végeztével már egy más leányzó fog visszaköszönni a tükörből. A jojo diétáról már ebben a bejegyzésben leírtam, hogy a legnagyobb baj vele, hogy minden fogyás-visszahízás ciklussal csökken a szervezet zsírbontó képessége, a visszahízás viszont alkalomról alkalomra egyre könnyebben megy, úgyhogy lehet hogy a legjobb forgatókönyveket is az élet írja, de az is biztos hogy igazi faszkalap is tud lenni. Az összes program előtt konkrét célokat fogalmaztatok meg az emberekkel, mert a "fogyni akarok" túl általános, homályos, ráadásul ha a célok irrealisztikusak, akkor nekem kell tiszta vizet önteni a pohárba. Johannával egy 10 hetes programot kezdtünk, azzal a célkitűzéssel, hogy 8 kilótól megszabadul, mint mindenki ő is laposabb hasat, kerekebb segget szeretne és tónusosabb vállakat. Ezen a ponton megállnék, mert ami a srácoknál a vádli, az a lányoknál a vállak, hát, de úgy általánosan a teljes felsőtest, ezek edzésére ugyanis nem jut idő a heti 4 seggedzés közben, pedig tónusos (nem, nem izmos) hát és vállak nélkül nem fogsz úgy kinézni, ahogy szeretnél, mert az összkép nem olyan lesz, mint amit te megálmodtál magadnak. Szóval nagyon örültem, hogy ezt Johanna is kiemelte, értelemszerűen az edzéseket amennyire lehet ezen fókuszpontoknak megfelelően raktam össze, de természetesen egy 10 hetes programban elsődlegesen a zsírt igyekszünk lepucolni, hogy a már meglévő izmokat láthatóbbá tegyük. Az elmúlt hónapokat szinte kizárólag tanulással töltöttem, mindent elolvasok, megnézek, kipróbálok ami az edzéssel, táplálkozással, testsúlykontrollal kapcsolatos ezeknek köszönhetően komolyan átalakult a véleményem bizonyos dolgokról, teljesen más megközelítéssel kezelem a programokat is. Johanna ezért egy kicsit más, mint azok, akikkel eddig dolgoztam. Írtam egy "receptkönyvet", ami a fogyasztható ételeket és mennyiségeket tartalmazza, amiben igyekeztem az én kajálásomra jellemző egyszerűséget és átláthatóságot követni. Ezek a receptek gyakorlatilag azok az ételek, amiket én fogyasztok, az én tapasztalataim szerint lettek megírva azzal a feltétellel, hogy a kalóriabevitel szigorúan be van tartva és a fehérjeszintézishez szükséges fehérjét is tartalmazzák, viszont nem számolgatjuk a makrókat, a szénhidrát és zsír arányokat, nem zárunk ki ételcsoportokat. Johanna teszteli az új módszert, ahol ugyan szigorú kalóriamennyiségekről beszélünk, de olyan ételeket eszik, mint a hamburger vagy rakott cuccok. Rá hárul a feladat, hogy nekem visszajelzéseket nyújtson az ételek minőségével kapcsolatban is, ugyanis ez a receptkönyv egy sokkal komplexebb termék lesz, amire a további programokat is építeni fogom. Itt pedig Johanna gondolatai. Szerintem a forró nacis gondolattal nincs olyan nő, aki ne tudna azonosulni, én kurva jót röhögtem. Találjatok egy célt, legyen az a forrónacitok, vagy a "bassza meg az exem", ha ez segít egészségesebbé válni idő közben a céltól függetlenül átalakultok mentálisan és útközben megérted, hogy miért volt és van szükséged arra a keretrendszerre, amit ez az életvitel nyújt.

“Olyan nehéz dobozolni.... ha volna valaki aki megcsinálná helyettem...” Hála Istennek vagy egy csodálatos barátom akitől ajándékba kaptam a programot és főznöm, dobozolnom sem kell...!

De egy diétának nekiállni így sem egyszerű. Már egyszer lefogytam 10 kg-t és tudom hogy képes vagyok rá az elmúlt időben mégsem a diéta volt az elsődleges számomra. Elkényelmesedtem az az igazság... munkámból adódóan ügyelek a kórházban és sokszor borul emiatt a biológiai órám is.... még egyetemre járok .... egyszerűbb rendelni.... nincs kedvem mozogni, inkább megnézem az ezredik orvosos sorozat ezredik évadját.... ezek mind olyan kifogások voltak amikkel nap mint nap éltem. És oda juttattak hogy a nehezen leadott alakom után màr csak vágyakozhatok és mehetnek a felső polcra a tavalyi forró nacik...

Hiába adtam le egyszer az nem marad csak “úgy”. Minden nap kell tenni érte és én nem tettem.... ezért tartok most ott, ahol. Rebootolni kell! Hol leszek 10 hét múlva? Egy orvosi konferencián -8 kg-val és +8 kg büszkeséggel hogy megcsináltam... Lehet hogy úgy hogy csomiztak nekem.... de az én akaraterőm kell hogy ne egyek semmit mellé és nővér szobában felhalmozott merci csokik ivogatásának ellenálljak. Nekem kell felemelni a popsómat hogy heti 5x edzek... akkor is ha éjszakázom akkor is ha vizsgám van... akkor is ha másodállásba megyek akkor is ha nincs kedvem...

Ne legyen kifogásod, ne legyen mentséged, ha könnyű akkor sem ha nehéz méginkább ..... mert akkor startolhatsz újra úgy mint én. Tarts ki a felső polcos kis nácik mellet mert ha minden nap meg erőszakolod magad akkor egyszer felveheted újra úgy mint én fogom....

Én is utalok futni , lusta szar vagyok, nagyon szeretek enni... és nem salátát.,., hanem túrós palacsintát és sajtos tésztát geci sok sajttal..... de ezt ki kell bírni és utána lehet szinten tartatni. Én döntöttem! Kell a kisnacim