Crossfit Studio

Johanna 77. nap - A dögös nők nem születnek, keményen megdolgoznak érte


Tegnap belenéztem ebbe a Bodyguard c. sorozatba, amit csak Richard Madden miatt nem nyomtam ki az első 20 perc után. Mondja el nekem valaki, hogy az életszerűtlenül túltolt feminizmus miért jó? Valaki tényleg azt gondolja, hogy a nők attól érzik magukat egyenrangú partnereknek, hogy ebben a sorozatban a kezdeti túszdrámában az öngyilkos merénylő, a helyszínre érkező különleges egység vezetője, a vonatra behatoló kommandós, a mesterlövész és még a kurva bombaszakértő is egytől egyig nő volt?!?! Láttak ezek már kommandós egységet? Az ideológia megfojtja a kreatív tevékenységet, de ezt csak azért mondom, mert a nők nem attól érzik magukat jobban, mert Hollywoodban mostantól hivatalosan is kissebbségnek számítanak, hanem pl. attól, hogy a faszijuk mellettük áll egy olyan program során, mint amilyenben Johanna van jelenleg. Vannak párok, ahol a náluk megfigyelhető konstruktivitás nincs meg a másikkal szemben, és a megszokott fosból való kimászásért sokszor érzelmi sanyargatás meg hiszti jár. Az instabil emberek nehezen viselik mások sikereit, ami borzasztó nehézzé teszi egyeseknek, hogy egyről a kettőre lépjenek. Ha valaki elindul valamerre és fejlődni kezd ott a másik félnek két lehetősége van: vagy felveszi a tempót és mennek együtt, vagy lemarad, frusztrálttá és féltékennyé válik, amivel alá is írta a kapcsolat halálos ítéletét. Johannának bazi nagy mákja van, mert Peti hobbi séf és szívesen főzi meg neki a diétás menüt a lehető legjobb minőségben, eljár vele futni és amennyire látom támogatja amiben csak tudja, ez pedig meg is látszik Johannán. Nem tudom, hogy Johanna ezt egyedül is végig tudná-e csinálni, de az zicher hogy a nehéz pillanatokban ez a fajta támogatás jelenthet annyit, amennyi a 'faszom az egészbe, feladom' és a 'ha megpusztulok is végigcsinálom' között van.


A programot Július elsején kezdtük és október végén fogjuk befejezni. Az előző bejegyzésben írt Johanna a változásokról, ami tanyázott is pár napot a blog.hu címlapján, pedig pont nem a programos összefoglalókat szokták a szerkesztők kiemelni címlapra az én tartalmaim közül, de hát a jó üzenet mindig megtalálja a nyilvánosságát.

Johanna nem szívleli az erősítéseket, amikből jelenleg heti kettő van neki előírva. Az élet egyrészt nem kívánságműsor, másrészt tónusos vállakat szeretne magának, ami enélkül meg nem fog összejönni, ráadásul a mindennapi egészséges működésünkhöz az erősítés elengedhetetlen. Az izmaink edzésben tartása nem opció kéne, hogy legyen, hanem mindenkinek kötelező feladat, enélkül ugyanis nem használjuk a testünket abban a formában, amiben Isten évmilliók evolúciós fejlődése megteremtette. Csak mert feltalálták az íróasztalt, meg a szellemi munkát, attól még nem szűntünk meg fizikai lényeknek lenni. A 2 erősítés egészíti ki a 3 kardiot, amit meg a fogyás és az egészséges szívért csinálunk.


A képeket elnézve először is Johanna testtartására szeretném felhívni mindenki figyelmét. Ha azt gondoljátok, hogy ez a véletlen műve vagy előre megbeszélt beállítás, nagyon tévedtek. Az előreeső vállak és a görnyedt tartás helyett szépen, magát kihúzva állt be, köszönhetően egyrészt a megerősödő törzs és hátizmoknak, másrészt a ténynek, hogy nem akarja mindenáron eltakarni a részleteket magán. A leadott 7,5 kg előhozta Johanna nőies formáit, lett dereka, feneke és a vállak, karok is elkezdtek tónusossá válni, a hasa szinte lapos. Nyilván nem tart ott, ahol szeretne, de brutálisan jól néz ki a Július eleji önmagához képest és legalább 10 bázispontot hozzátett a saját pozíciójához a 'kurvajó nő' skálán. Brutál jó formái lesznek mire végzünk a programmal. A program így alakult eredmények szempontjából eddig:

A kajával való megcsúszás és az előző bejegyzésben is taglalt lábsérülés megakasztotta némileg a fejlődést, de újra pályán van a leányzó. Jelenleg némileg lassult a fogyás, de a női olvasóknak mondanom sem kell, a havi ciklus komoly kilengéseket tud okozni, úgyhogy én minden ilyen helyzetben megnyugtatom Johannát, hogy várjunk 7-10 napot mielőtt riadót fújunk. Ha tényleg megállna a fogyás, úgy további 5-10%-t elveszünk a napi kalóriabevitelből, de szerintem nem lesz rá szükség, az esetek 90%-ban legalábbis nincs. Ne pánikoljatok be, ha az adott héten alig csökkent a súlyotok, nők esetében főleg akkor ha menstruáció előtt és/vagy közben vagytok. 1600 kalória, elegendő fehérje, heti 5 edzés. Nincs titok. Most fordulunk lassan a célegyenesre, hiszen 5 hét van vissza. A dögös nők nem úgy születnek, hanem fogják magukat és kőkeményen megdolgoznak érte! Nincs. Megállás!!! UPDATE: úgy döntöttem közben, hogy leveszünk 100 kalóriát az utolsó hetekre. Ez lesz a csúcstámadás!!! Figyeljétek az eredményeket majd!