Crossfit Studio

Instagram generation

Kivétel nélkül MINDENKIRE hatással vannak a közösségi média tartalmak és itt most elsősorban a fitness tematikájú tartalomgyártókra gondolok. A blog indulása óta tisztában voltam vele, hogy a közösségi média felületeit nem lehet megkerülni, főleg nem azon a területen, ahol én helyet kívánok szorítani magamnak, de eddig úgy voltam vele, hogy annyira hiányzik nekem ez az instagrammozás, mint egy tökönrúgás acélbetétessel.

Megboldogult hallgató koromban média szakosként több egyetemen is hosszú szemesztereken keresztül ültem olyan kurzusokon, amelyek a média működéséről, társadalmi hatásairól, médiafogyasztási szokásokról vagy a média és az objektivitás ellentmondásairól szóltak. Nem azt mondom, hogy médiamágus vagyok, mert ha így lenne, akkor nem 2-3 ezer olvasója lenne ennek a blognak havi szinten, csak azt hogy tisztában vagyok vele, hogy a valóság és a pofánk elé tolt tartalmak nem hogy nem egy polcon vannak, de mégcsak nem is egy bolygón. Az sem véletlen, hogy másodéves koromra már biztosan tudtam, hogy nincs az a pénz, amiért én tágabb értelemben vett újságírással foglalkoznék hivatásszerűen.


Sokan az instagramot, és különösen a fitness/életmód tartalmakat gyalázzák, mondván hogy annyi köze van a valósághoz és a hús-vér emberekhez, mint a francia hadseregnek a bátorsághoz a 2. világháborúban. És igazuk is van. Részben. Általánosságban igaz ez a médiára, elég ha elolvasol néhány cikket az indexen, aztán a pesti srácokon és akkor még az M1 híradó és a gyurcsánymédia valósága között tátongó szakadékról még nem is beszéltünk. Melyik mond igazat?! Attól függ, kinek melyik igazság tetszik jobban ugye. Tény, hogy az instagram a valóság egy tökéletesen beállított és fossá filterezett hajszálvékony szeletét tárja elénk. Az instagramon mindenki szép, mindenkinek drága verdája, kerek segge, 15 kockás hasa van. Az is tény, hogy a közösségi média kétélű fegyver. Ahogy egy kés a megfelelő kezekben lehet hasznos eszköz a konyhában, úgy lehet gyilkos fegyver is.


Az instagramos fitnesstartalmak/tartalomgyártók nem mondom, hogy a legalja mind közül, de tény, hogy a felhozatal rettenetesen híg. Napról napra látom, hogy önkritika nélküli emberek, zéró felmutatható teljesítménnyel és üres, sekélyes motivációs idézetekkel, gymshark-os edzőcuccban pózerkedve akarják elhitetni a világgal, hogy többek, mint amik. Az átlagszínvonal épp, hogy csak beelőzi a ‘personal blog/dog mum’ címszavakkal működő profilokét, ahol a valós tartalom nélküli wannabe médiacelebkedésen kívül konkrétan nem történik semmi. A Tibi Atya-Kulcsár Edina ügyben hangzott el a mondat, hogy "egyetlen hozzáadott értéke a nyilvánossághoz, hogy basznivaló" és rögtön értjük is, hogy miről van szó. Amikor a képeken a segg az egyetlen állandó, csak a háttér változik időről időre: egyiken a Lupán, másikon a BoB-ban, a Citadellán vagy éppen a Starbucksban pózerkedik a ‘modell’.


Rendszeresen visszatérő topic a médiában, hogy a közösségi média - különös tekintettel az Instagramra - szorongást okoz és növeli a depresszió esélyét. Nem vitatom, hogy így van, de a teljes igazsághoz valószínűleg az is hozzátartozik, hogy eleve azokra nézve veszélyes a leginkább, akik mindenféle tudatosság és kritikai gondolkodás nélkül fogyasztják ezeket a tartalmakat. Akik kizárólag azért követnek valakit, mert jól néz ki, mert milyen fullos képeket pakol fel, menő verdákkal pózol, azok pontosan ezekre a tartalmakra vágynak, ugyanazt a semmitmondó celeb életet akarják élni, ami után epekednek, ilyen az értékrendjük. Az instagram meg kéznél van, hogy folyton összehasonlítsák a saját életüket a szétkomponált instagramfotókkal. Ha nem lenne instagram máshol lelnének rá arra, ami után sóvároghatnak és gyaníthatóan szarul érzik magukat attól is, ha beáll melléjük egy A8-as Audi a pirosnál.


Tisztában kell lenni azzal, hogy amit a közösségi médiában látsz, az nem egyenlő a valósággal. Azt is tudatosítani kell, hogy te vagy a legjobb szűrője a közösségi médiából érkező üzeneteknek. Ha a te figyelmed a páváskodás, celebkedés és a tartalom nélküli magamutogatás köti le, akkor a tökéletesre csiszolt algoritmusok miatt pontosan ilyen tartalmak találnak majd meg.


Igaz, hogy szűk, de van az a réteg, akik értéket képviselnek és közvetítenek egy alapvetően végtelenül elkorcsosult alternatív valóságban. Akiknek a tartalmai középpontjában nem az új dzsekijük, frizurájuk és l'art pour l'art módon saját maguk vannak, hanem valami olyasvalamit csinálnak, ami példaértékű, építő jellegű, edukációs jelleggel bír. Persze ahogy az újságosnál is előbb fogy el a blikk, mint a Magyar Narancs/Mandiner-t (na ebből döntsd el) úgy a semmitmondó, felszínes semmire veretést is tömegek követik, míg az értékes tartalmak sokkal kevésbé menők, ha egyáltalán fel tudod kutatni őket. Ha olyan embereket követsz, vagy épp te magad vagy olyan akinek az összes felmutatható teljesítménye, hogy visszaveri a fényt, és ugyanazt a szelfit a széles kamumosollyal osztogatod meg repetitív módon, akkor ott a baj nem az instagrammal van.


Én is elindítottam ezt a vonalat, mert enélkül nem tudod felrakni magad a térképre. Igyekszem majd olyan tartalommal működni, aminek központi témája nem az lesz, hogy nézzétek mekkora király vagyok, hanem valami olyasvalami, ami jól kiegészíti a blogot, amivel tudok valami hasznosat mutatni annak, akit ez a téma érdekel.


Adnám mondjuk, ha 12-nél többen lennénk, úgyhogy ha még nem tennéd nyomj egy szánalomlájkot az instámra.

Itt találtok meg:

https://www.instagram.com/gymjunkie_blog/


Béke