Crossfit Studio

Eliud Kipchoge 1:59:40


Történt vasárnap valami, ami sokkal de sokkal nagyobb teljesítmény, mint azt első hallásra gondolnánk. Eliud Kipchoge maratonfutó hatalmas fuck-ot mutatott a világnak és 2 órán belül futotta le Bécsben a 42 kilometeres maratoni távot. A kenyai futólegendát Paul Tergat-ot idézném, aki 2003-ban maga futotta meg az akkori maraton világcsúcsot 02:04:55-ös idővel, amelyet évekig tartott is. A rekord megdöntésekor a célba érve a következőket mondta:

"I believe records are set to be broken, and to fall lower is possible. But what remains impossible is running a marathon under 2 hours”

Szóval ezt csak azért, hogy érezzük át, hogy ezt mennyire lehetetlennek tartotta mindenki egészen idáig, beleértve a legnagyobb maratonfutókat is. Az új rekoder, most vasárnap 21 km/s átlagsebességet repesztett 42 kilométeren keresztül. Ez egy átlagembernek egy biciklitúrán sem rossz tempó, nemhogy futás közben. Amikor pár évvel ezelőtt kézsérüléssel bajlódtam volt egy szezon, amikor 250+ kilométert futottam. Akkor egy ihletett napon 04:30-as km átlagot futottam a Margitszigeti 5 km-en, ami után én bevallom úgy voltam vele, hogy Niel Armstrongék holdraszállása kutyafasza teljesítmény volt ehhez képest. Kipchoge tempója 02:50 volt kilóméterenként, a legvégéig. Ez a legtöbb ember számára még 100 m erejéig is elképesztő tempó, nemhogy 40 kilométeren keresztül folyamatosan. Olyan emberi teljesítmény ez, amit átérezni csak az tud igazán, aki próbálta már a saját határait feszegetni. 

Hasonlatos ez arra a 4 percen belüli 1 mérföldes (1600m) rekordra, amit 60 évvel ezelőttig lehetetlennek tartottak, amíg egy Roger Bannister nevű forma elkezdte a futóedzéseket egy új szintre emelni, beépítve az edzéstervébe például az intervallumos futásokat. És, hogy a sokáig lehetetlennek tűnő rekordokkal mi történik, amikor egyszer valaki beállítja őket? Valószínűleg egy olyan lélektani gátat tör át az utána érkezőkben, aminek köszönhetően utána mintha sokkal többen sokkal ‘könnyebben’ érnék el ugyanazt az eredményt. A 4 percen belüli 1 mérföldes távot mára már ezernél is többen teljesítették... 

Kipchoge rekordjára sokan legyintenek, mert nem igazán érzik át ennek a jelentőségét. Megjelentek persze azok a szánalom hangok is, amik szerint ilyen-olyan segítsége volt Kipchoge-nek az 5 km-enként váltó tempófutóktól a cipőig stbstb, de ezeket az embereket nyugodtan figyelmen kivül lehet hagyni, mert ők nem mások, mint fehér zaj. Ők azok, akik mindegy milyen teljesítményt mutat valaki a saját hitványságuk és tehetségtelenségük saját maguk és mások előli elpalástolása miatt semmit és senkit nem hajlandóak elismerni, és csak odahányni járnak a komment szekcióba.   

Szóval nem túlságosan elkalandozva, Kipchoge történelmet írt és egy olyan határt lépett át, amiről senki nem hitte, hogy lehetséges. Ennek a jelentőségét csak a történelem legnagyobb teljesítményei között emlegethetjük és egyértelmű, hogy vasárnap ő a sporttörténelem asztalánál olyan nagyságok mellé kért magának helyet, mint Usain Bolt, Federer, Schumacher, Muhammad Ali, Pelé, Jordan, Ronaldo, Phelps, Puskás, Tom Brady...folytassam? Olyan rekord ez, ami után az emberi teljesítőképességre másképp kell tekinteni. A maratonfutásban és az atlétikában olyan új nívót jelent majd az új generációnak, egy olyan ideált, ami még nagyon sokáig fog inspirálni milliókat. Már tudják, hogy bár pokoli nehéz lesz, át lehet lépni ezt az álomhatárt.  Ezek azok az emberek, akik áldozatot nem kímélve, a határok folytonos feszegetésével alkotnak valami olyasmit, amiből mindannyian profitálunk legyen szó, sportról, tudományról vagy művészetekről. Mert ne legyen kétségünk, hogy ebben egy élet munkája van, és amikor valaki hajlandó bele tenni az energiát, és meghozni azokat az áldozatokat, amiket meg kell, hogy ilyen magasságokba emeljék az emberi teljesítményt, akkor legyünk hálásak, hogy ezt nem nekünk kellett megtenni. Mi az amit mi, az átlagemberek ebből meríthetünk? Inspirálódjunk és próbáljuk meg a magunk szintjén értelmezni és alkalmazni a szemléletet, akkor amikor nem akarunk elindulni edzeni, vagy épp belefásulunk a munkába és azt sem tudjuk miért kezdtünk el valamit. Ez az a szemléletet, ami a folytonos fejlődésről, a célok kitűzéséről és az értük hozott áldozatokról szól, legyenek azok a célok bármekkorák is.  

Ömlengés vége.

Bravo Eliud Kipchoge!