Crossfit Studio

Élethazugságok


Sajnos az utóbbi időben nem volt időm olyan tempóban bejegyzéseket írni, ahogy én azt elvárom magamtól, ennek ellenére szintet lépett a blog az elmúlt héten, hiszen négy egymást követő bejegyzés is ezres-több ezres olvasottságot produkált, ami még sosem fordult elő eddig. Ez tökéletes összhangban van (a világuralmi törekvéseimmel) azzal a törekvésemmel, hogy eljuttassak egy üzetenetet az emberekhez és megpróbáljak közösséget formálni a tartalom köré. Mind a 118 facebook követő már tagja ennek a közösségnek, bár ha a barátokat és rokonokat nem számítjuk akkor inkább mind a 60...


Ébredés Istenem, ha minden alkalommal kaptam volna egy ezrest, amikor az edzésről beszélgettem és azt mondták, hogy "jó, de azért neked szerencsés alkatod van" már kurvaélet, hogy nem kellene dolgoznom, mert tele lennék, mint a győri busz. Normál esetben a bal oldali képet felgyújtottam volna és behintettem volna a helyét sóval, de viszonyítási pontok nélkül soha nem tudnánk, hogy milyen messzire jutunk, úgyhogy ma már átok helyett inkább áldásnak vélem, hogy 2013-ban megcsináltam ezt a képet.

Amikor arról beszélek, hogy mindenki - de legalábbis a legtöbb ember - szeretne jobban kinézni egy kicsit, mint ahogy éppen kinéz, akkor azt saját tapasztalatból is mondom. Nem emlékszem, hogy néhány évvel ezelőttig volt-e bármikor egy olyan pillanat az életemben, amikor elégedett lettem volna a testemmel. Voltak jobb, meg rosszabb időszakok, de emlékszem hogy bárhogy is forgattam a dolgot, azért ha szembejött egy kidolgozott felsőtest, megpróbáltam elvonni a csajom figyelmét róla (nagyon érdekes ugyanezt a szánalom viselkedést látni most már a másik oldalról egyébként). Sosem voltam és nem is lehettem büszke arra, ahogy kinéztem. Le lehet enélkül élni egy életet, és mindenkinek mások az elvárásai magával szemben, meg lehet, hogy amikor a hiúságot osztották én kétszer álltam sorba, de én minden szilveszterkor megfogadtam, hogy na most idén meglesz, nyárra kibaszom magam, kockás lesz a hasam, lehet páváskodni a strandon. Nyilván sosem jött össze, de aztán 2013-ban valami megváltozott végre.  Pedig senki nem vágta a szemembe, hogy lassan elkezdhetnék odafigyelni magamra, mert nem csak, hogy nagyon nem nézek ki jól, de hosszú távon sem lelkileg, sem fizikálisan nem tesz majd jót, ha tovább hízok, ezért viszonylag sokáig tartott, mire elérkezett a beismerés pillanata. Ahogy a függőknek, szenvedélybetegeknek a legnagyobb és legfontosasbb lépés eljutni odáig, hogy bevallják és kimondják, hogy függők, betegek, hogy változtatniuk kell, ha nem akarják, hogy az életük ugyanabban a szomorú mederben csordogáljon tovább. Abban a mederben, amiben semmi más nem várja őket csak a folytonos szorongás, önmaguk megvetése és a körmyezetük saját vállukon cipelt keserűséggel való mérgezése. Tisztelet minden kivételnek, de ugyanez a helyzet, ha kövér vagy. Amíg nincs elég vér a pucádban, hogy azt mond, hogy "bazeg, nem szeretek így kinézni" addig semmi  de semmi nem fog megváltozni. Megkésve bár, de ez a pillanat szerencsére nálam is eljött és ezt a képet kb. (fent bal oldali) egy hónap edzés után csináltam. Nem viccelek, ezt azért lőttem, mert már láttam magamon a változást és gyorsan csináltam egyet, ha lenne további, akkor nehogy ne legyen elég látványos.. Mondjuk sokat dobott volna az összképen, ha legalább a Magnum-os bekecstől megszabadulok, de hát így néztem ki basszameg 2013-ban, nincs ezen mit szépíteni. 


Ezt a montázst néhány évvel ezelőtt raktam össze. Az első és az utolsó kép között eltelt idő valamivel több, mint egy év. Az bal felső kép egy 15 kilós fogyás után készült, de a diéta-futás kombótól ennyire futotta, mert izom ugye nem volt rajtam semmi. Megtanultam, hogy a kardiótól nem fogom azt megkapni, amit akarok. Aztán rövid úton vissza is híztam, de ekkor már elkezdtem rendesen edzeni és a következő kb. egy évben produkáltam az alábbi változást. Nulla alkalommal voltam konditeremben, csak és kizárólag otthon és a Petőfi híd lábánál lévő szabadtéri kondiparkba jártam ki edzeni ekkor.

Fájdalmas igazság vs. Élethazugságok

A legszomorúbb az egészben, hogy én nem tartottam magam kövérnek, még 105 kilósan sem. Soha senki nem mondta a szemembe, hogy úgy nézek ki, mint egy lehányt plüssmackó, pedig mennyire szükségem lett volna rá, hogy valaki az arcomba vágja, néhány másik dologgal együtt. Ne kenegessétek a dolgokat, a fájdalmas igazságokat tudni kell őszintén megmondani - feltételezve, hogy nem munícióként használod - akár párkapcsolatról, akár családról, barátságról van szó, mert nincsen szomorúbb és szánalmasabb dolog, mint amikor valaki a saját élethazugságainak dohos, nyirkos cellájában éli le az életét. Nem tudom elég nagy betűvel leírni, hogy

Az igazság nagyobb értéket kell, hogy képviseljen, mint a kedvesség!

Nem vagyunk tökéletesek, és vannak dolgok, amiken nem tudunk változtatni. A lustaság, az igénytelenség, az életbe beleszarás, az ambíciók, elképzelések és a vállalt kötelezettségek nélküli élet viszont nem ilyen, úgyhogy tudomásul kell venni, hogy minden alkalommal, amikor kendőzetlen őszinteség helyett inkább azt mondod, hogy én így is szeretlek, nekem így is tetszel, újabb falat húzol az adott személy és a valóság közé. Az emberek nagy része komformitásból, gyengeségből inkább táplálja a környezetében élők tévképzeteit, ahelyett, hogy vállalnák a véleménykülönbségekből és a fájdalmas igazságok természetéből fakadó konfliktusokat. Elemi szükséglet, hogy prezentáljunk egymásnak alternatív nézőpontokat, ütköztessünk véleményeket és vállaljuk az ezekkel járó konfliktusokat hiszen csak ebből tanulhatunk valamit magunkról és a világról, vonhatunk le következtetéseket arról, hogy talán mi látunk vagy csinálunk valamit szarul és nem a világ romlott el körülöttünk.  Vannak persze, akik nem fogják meghallani, amit mondasz nekik, akárhogy mondod. Mindannyian ismerjük az embereket, akik meg sem hallják mások véleményét, akiknek csak az a fontos, hogy ráböfögjék a világra a saját nézpontjukat, akik az ellentétes véleményeket személyes sértésnek veszik, mert foggal körömmel kapaszkodniuk kell a saját ideájukba, ha ugyanis egy gondolatukról kiderülhet, hogy téves, vajon mi minden lehet még a felszín alatt ami hamis?! A magukat tévedhetetlennek gondolók azok, akik képtelenek befogadni ellentétes nézőpontokat, belátni tévedéseket, elutasítják a változás minden formáját, mert a változás bizonytalanságot hoz, pedig a változás elengedhetetlen eleme az életnek, és legfőképpen elengedhetetlen a fejlődéshez. Ha ilyen emberrel élsz egy párkapcsolatban, akkor jobb ha tudod, hogy ami most rossz, az rossz lesz később is, mert soha semmi nem fog megváltozni. Ebben az esetben jobb, ha levonod a következtetéseket és olyasvalakibe fekteted az energiáid inkább, akinek van rá érkezése. 

"Neked könnyű" emberek

Ahogy a bejegyzés elején írtam, a mai napig megkapom a kommenteket, hogy azért nekem milyen rohadtul könnyű ám, meg ilyen vagyok, olyan vagyok, bezzeg ez, bezzeg az... Nézzetek már rám! A mellizmaim nem léteztek és a hasam szélesebb volt, mint a vállaim. Nem volt rajtam izom, csak löttyedt zsír. Nincs a genetikámban semmi nemhogy átlagon felüli, de leszámítva a magasságomat még átlagosnak sem merném nevezni az akkori fizikumom. Hízékony vagyok, de izomépítésben is inkább számítok átlagosnak, mint kiemelkedőnek. A súlyomhoz képest sosem voltam erős, kőkemény munkával értem el, hogy ma a saját testsúlyomnak megfelelő 90 kilóval szériázzak fekvenyomáskor, ez 6-7 év edzéstapasztalattal szintén inkább átlagos, vagy még az se. Évekig tartott mire szabályos húzódzkodásokat képes voltam végrehajtani, de minden edzésen húzódzkodtam mert meg akartam tanulni. Mert amikor láttam valakit a kondiparkban 10-15-20 szabályos húzódzkodást megcsinálni, akkor nem fikáztam, meg nem kezdtem el megmagyarázni, hogy neki miért könnyű, hanem mindig iszonyat motivált lettem, minden alkalommal azt gondoltam, hogy én is ezt akarom, úgy akarom csinálni, ahogy ő csinálta!  Amikor elkezdtem bunyózni vagy később a brazil jitsut, szinte mellbevágó volt, hogy még a fehér övesek is úgy fojtottak le, ahogy akartak. Annak ellenére, hogy kétszer erősebb voltam a legtöbbjüknél, esélyem sem volt ellenük. Soha egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy kiskapukat keressek, épp ellenkezőleg. Lenyűgözött, milyen játszi könnyedtséggel gyalogolnak át rajtam. Minden ilyen alkalommal az jutott és jut eszembe most is, hogy kurva életbe én arra akarok képes lenni, mint az, aki ennyivel jobb nálam!  Egyetlen egy dolog van bennem, ami átlagon felüli, és az a kitartásom. Ha elhatározok és kitűzök magam elé valamit, akkor a falon is átmegyek, hogy megszerezzem. 2013-ban úgy voltam vele, hogy kerül, amibe kerül én márpedig megteszek mindent, hogy ne okádjam el magam minden alkalommal, amikor meglátom magam a tükörben. Csóró, egyetemista hülyegyerek voltam és teljesen felejtős volt, hogy legyen havi 15 rongyom kondibérletre, meg még 5-10 fehérjére meg tápkiegekre. Az akaratomon kivül másom nem volt, de nem is kellett semmi, mert, aki akar valamit az megtalálja a módját, hogy elérje és javítani fog a sorsán kerül, amibe kerül. Azok, akik mindig siránkoznak, akik a lehetőségeiket, a genetikájukat, szüleiket, a körülményeket hibáztatják azért mert nem olyan életet élnek, amilyet szeretnének, akik minden létező alkalommal meg akarják magyarázni, hogy nekik nehezebb, mint neked, hogy nekik rosszabb, hogy ők hátrébbról indulnak, és hogy kurvára el van baszva ez az egész rendszer mert nincs ezüst tálcán a pofájuk elé tolva az az élet, amiről álmodoznak, akik sosem fogják elismerni a legkissebb érdemeid sem, na ők általában nem is jutnak sehova. Ne érdekeljen, mert a "neked könnyű" embereknek nem a genetikájával, az adottságaival vagy a lehetőségeivel van a hiba, hanem a mentalitásával. Az életszemléletükkel, amivel folyton újratermelik a nyersanyagot ahhoz az élethazugsághoz, amiben rendben van, hogy ők olyanok amilyenek és nem olyanok, amilyenek lehetnének, ha képesek lennének energiát rakni abba, ami elmozdítaná őket abból a langymeleg fosból, amiben évek óta tartják magukat.

Kérdezd meg magadtól, hogy te az vagy, aki a legkissebb erőfeszítéssel próbál végigvergődni az életen, aki leértékel másokat, aki ujjal mutogat vagy az vagy akire mások felkapják a fejüket?! Simán csak vagy, aki vagy? Vagy az vagy aki lehetnél?